Sakic szülinapjára való tekintettel, egy kis történelem óra:
Sztem ha húsz évvel előbb születek meg, akkor is Nords-fan lettem volna... :) ilyesmiket szeretnék többet látni Denverben is, tavaly a Rangers elleni felfordulás is mekkora volt, majdhogynem a két kupa-győzelem mellett a franchise legkedvesebb emléke nálam.
Bár ez olyan kevés név, hogy sztem ezek csak a nagyobb nevek, tehát semmivel nem lettük okosabbak, mert gondolhattuk, hogy ők ott lesznek. Fantasztikus ez az információ-közlés, ami a klubnál zajlik, talán majd utólag megtudjuk szeptemberben, hogy kik voltak ott.
A három topcenter akkor majd idővel tisztázódik, most nem bajlódom azzal, azt majd Sacco bácsi megoldja, ha sor kerül rá. Sokminden fog eldőni a campben és a PS-ben, legalábbis Hendricks, Willsie, Haydar, Stoa és a többi beugró sorsa biztosan, lehet Galiardi helye sem annyira biztos, és akkor Stoa lesz a 3. soros center, ha jobb lesz nála ősszel, bár az elmúlt években már sokkal inkább LW-t játszott a MU-n. Svatos-t meg gőzerővel igyekszünk rásózni valakire, én már nem is számolok vele, bár lehet hogy Hensick szénája is kifelé áll, nem lenne gáz, mert akkor legalább 4th line RW-nek is jöhetne egy rutinosabb ember, Willlsie vagy Haydar, McLeod meg feljebb, ő úgyis scorer vmilyen szinten, legalább is a 100+ hit és 100+ PIM mellett 10-15 gólt is lő.
Akkor számoljuk bele Preissinget is, ha már TP a monogrammja. Liles a tavalyi produkciója után nem kérdés, hogy idén is top párban lesz, a mellé írt háromból pedig a tervek szerint legalább kettőt el fogunk cserélni, ha hármat, akkor jöhet még vki Clevelandből, pl James vagy Varejao. Mondjuk Gaunce is kérdőjel, de kell neki az önbizalom, ha isten netán megmutatja neki a topikot, hadd lásson csak egy ilyen lineupot a srác.
Itt mondjuk Stewie-t és Jonesy-t lehet fordítva kéne, úgy nagyon brutál lenne az a második sor, a soft T.J. körül a két mindenre elszánt vadállat. :) Ez utóbbi kicsit satnyább, de ezzel még biztosabban javíthatnánk az idei 3rd overall picken. :)
Jones gázsijáról még mindig nincs semmi hír, mondjuk sztem csak a QO, de akkor is így két nappal a signing után talán méltóztathatnánk már megosztani vkivel, azt is csak úgy elvileg tudjuk, hogy two-year contract...
Rayzor is/was a good guy, and I enjoyed very much talking with him. I thought he brought a good attitude to the room, and guys liked him. He’s smart and knows the game very well. I think he lost some of his confidence again after allowing seven goals in a horrendous home loss to Toronto, and there were clearly other games in which he wasn’t great. But don’t forget he was 9-1 in his first 10 starts (yeah I know he got some good goal support in those games) and he had some very good performances, including a great win in Detroit and another in Washington.
No doubt we’ll be seeing Rayzor again next year - as the Avs could be a “backup goalie” team, where the No. 2 gets a lot of starts.
Tom Preissing will have a good season next year. That's my bold prediction. Alot of fans (who've no doubt never watched him play) are ripping the crap out of this guy for his play last year.
Well, his play last year was not bad. The reason he only played 22 games was due to illness and feuding with the coaching staff. When he was in the line-up consistently at the beginning of the season, despite only averaging 16:44 in ice time (7th among Kings defensemen), he was their best puck mover. Preissing's 3 goals came in the first 9 games of the season, and the mystery remains what happened between he and Terry Murray to make him a regular scratch. I'm doubting it was his defensive play, seeing as his -7 is excellent compared to Johnson's -18, Doughty's -17, Harrold's -13, and Gauthier's -11.
So, assuming he has a clean bill of health, I expect him to be a top 4 defenseman next year. His puck moving ability and right handed slap shot from the point should help two of the teams biggest problems from last year: the power play and transition game.
És akkor védelem: én úgy képzelem el, hogy Liles és a fiatalok. Idén már kéne tesztelni Gauncey-t és ha úgy adódik bedobni, hadd tanuljon a gyerek, igazi two-way shutdown player lesz, két év múlva mellette a köcsög Phaneuf legfeljebb érzéki csalódás lehet majd. :P Shatty-t várom a 2010-es szezonra, addig remélem egy brutális évet zárhat a BU-n csk-ként, Cohennel együtt, aztán talán CC is jöhet vele jövőre. Quincey-vel kapcsolatban jó, hogy pont év végén jár a szerződése, és akkor is csak RFA lesz, tesztnek jó lesz ez az év, ha nem jön be, max húz a vérbe, vagy aláírjuk még egy évre, de sztem tovább nem nagyon fog nálunk maradni, nem fog beférni az atomprospectjeink miatt. Nagyon jó lesz ez a védelem, egy rutinos stay-at-home még nem ártana, és/vagy Hannan emberelje meg magát, talán a fiatalok is felfrissíthetik majd addigra, meg a 2010/11-es lesz az utolsó éve, amikor Shatty és Gaunce tuti, és sztem akár Cohen is jöhet már, Cumi vagy Maci meg pláne, bár ez függeni fog mindkettejük idei produkciójától is. Aztán idén már Williamst is megnézném, elvileg offensive, de amekkora állat remélem tudja használni testét, és ha másra nem legalább néhány görény derékba törésre jó lesz, amolyan two-wayként szintén. :)
Kapusokról nem írtunk: Budajnak még egy, Andersonnak két éve van az adott szerződéséből. Meglátjuk, én Budajt elsóznám már valahova, Weiman abszolút megérdemli már a lehetőséget, szép lassan tönkre fogjuk tenni így a karrierjét, hogy bármit csinál, soha nem kapja meg a lehetőséget, akkor nem fogja semmi motiválni. Másrészt pedig könnyen a többi utánpótlás kapusunkat is elbizonytalaníthatja, hogy ez egy ilyen franchise, ahol soha nem nyúlnak a junior kapusokhoz, bármennyire is vagy jó és bármennyire is vannak kapusgondok, inkább UFA-t hoznak... és azért ez Cann-nek nagyon nem jönne jól, Delmas is lehet hogy emiatt is volt szar tavaly. :P
Hát, én kevésbé bízok Svaty-ban. Azért nem érdemes tartogatni, hogy minden második szezonja jól sikerül, és idő előtt megsérül, a következő évet meg végig szopja rehabilitálódás gyanánt. Már pedig mindig meg fog sérülni szerencsétlen, mert nagyon soft, és a kibaszott kingz meg mocskos króford szándékosan utazik már rá évek óta, és ez így fog menni a továbbiakban is... cseréljük el vmi szimpatikus kereti csapatba, akár áron alul is, hátha ott még tud újat mutatni, itt hosszabb távon szvsz csak a helyet foglalja a fiatalok elől, a korkülönbség ellenére én jövőre igenis Hejdukot iratnám alá helyette, ha maradni akar, már pedig a szűkebb sapkába nem fognak beférni mindketten.
Clarkot és Saleit el kéne cserélni legkésőbb a deadline-ig, de legszívesebben már most, vagy év végén mennek, az új 50 millás capbe hatalmas állatság lenne az ő millióikat vinni. (Ezt írtam tegnap a GITR-ben is, azt hiszem...) Hannan és Preissing régi idők csillagai, akik azóta nézik hullócsillagként lefelé ívelő pályafutásaikat, bár a SJS-ban voltak szép időszakjaik, talán együtt meg tudnak újulni. Szopás hogy 2011-ig van mindkettőnek szerződése, nem hiszem hogy addig nagyon meg lehetne majd szabadulni tőlük, majd csak akkor.
So, a rebuildinghez meg látni akarom hogy megszabadulunk Clarktól, Saleitől, Tuckertől, Svatostól (benne azért még érzem pár százaléknyi esélyt hogy marad, mert azt mondta a szezon végén már mert tiszta erőből hokizni, ha a nyáron formába hozza magát és a szezonban nem sérül le akkor hasznos lehet bizony)
Lényegében egyetértek. Annyi eltérés véleményem szerint, hogy Jones és Stewie közül inkább előbbi lesz a top6-ben és utóbbi a botom6-ben. Stewie tud játszani jobb szélen is ráadásul, Jones-nak meg inkább a scorer sorok fekszenek jobban szvsz - de ez még idén sokat változhat akár. De tényleg jól festünk, én úgy tervezem, hogy jövőre már O'Reilly is jöhet, ha olyan éve lesz az OHL-ben, amilyet remélek tőle, és ő aztán simán lehetne a 3. center Stash és Dusán mögött. Hendricks remélem sok lehetőséget fog kapni idén, mert tavaly sztem Guite-szinten játszott, ha ezt hosszútávon tudná hozni idén is, esetleg a tavalyi kapuvasai helyett pár gólt is szerezne, én simán el tudnám képzelni a következő éveink 4. soros centerének, hiszen még csak 28. Sok minden fog eldőlni ebben a szezonban valóban... szerintem is jól festünk összességében, ha idénre sikerülne feltankolni a draftra, lenne még egy-két 1st és/vagy 2nd, és jó hátul is végeznénk, akkor a jövőévi erős felhozatalból megint meríthetnénk akkorát, hogy akár már a 2010/11-es szezonunk igen fényes legyen, és hiába vonulna Sakic (ha Duchene és Stastny tud szerezni elég sok tapasztalot, és nem kéne az egész évet végig szopni a kibaszott sérülésekkel...), oda-oda tudnánk baszni a riválisok arcába, akár egy szűk PO is lehetne, vagy legalább el tudnánk venni annyi pontot pár riválistól, hogy nekik ne legyen. Még annyi, hogy McL és Stew kivételével nincs igazi grinder hosszútávra a csapatba, bár mondjuk Stoa és Hendricks olyasmi, de még egy-két ilyen powerforwardot, aki kitépi igenis odavág ha kekeckednek vele, elférne szvsz. Aztán 2011-től jöhet az aranygeneráció és az évtizedes uralom.
Aztán persze ez után lehetne erősíteni, ha kiderülnek a helyenként most is látszó lyukak (pl. a már sokat emlegetett sniper hiánya). Lalonde-McNicoll kicsit lutri, ő esélyes hogy az AHL-ben kezdi meg a felzárkózást a felnőtt mezőnyhöz, ami nem is lenne baj. Ő a közeljövőben a bottom6ben bármely poszton bevethető lesz ha a felnőttek között is jó lesz. Én személy szerint amolyan Tyler Kennedy-potenciált látok most benne, vagyis kis termetű de remek kezű, jó two-way csatárt. Mondjuk nekem az egyik kedvencem Kennedy a Pensből, de bizony nem járnánk rosszul ha egy olyasmi csatárt tudnánk faragni belőle... ha meg még jobb lenne evidens hogy jól jártunk. Azt nem gondolnám hogy ő a közeljövőben franchise player scorer lesz, mert a rengeteg pontját azért már 20 fölött szerezte egy juniorligában, méghozzá abban amelyik talán a legkevésbé híres a védekezéséről. Viszont a munkamorálja remek, tehát ha a felnőttek között is ilyen marad akkor számolhatunk vele, reméljük így lesz.
Amúgy tök szar hogy az elmúlt 2 szezonban nagyon jó, tavaly pedig talán a legjobban teljesítő 4. sorunk 2/3-a szélnek lett eresztve. Talán már írtam, de ezt csakis akkor tartanám elfogadható húzásnak ha a 3.-4. sor széleinek valamelyikén jövőre Merciert vagy Yipet láthatnám, vagy inkább mindkettőt.
A köv. szezon pedig akárhogy is nézzük, túl azon hogy kísérleti szezon lesz, sokaknak fog dönteni a jövőjéről. Budaj, Wolski és Hensick a régiek közül, ill. Quincey is nagyon fontos szezon elé néz. Én úgy tervezem hogy az idei szezon átvészelése után jövőre kevesebben leszünk reményeim szerint Tuckerrel, Svatos-szal, Saleiel, Foote-tal és Clarkkal, plusz akik még az előzőek közül hozzájuk csatlakozhatnak. Persze ha valaki közülük olyan jó lesz hogy hiba lenne tőle megválni akkor ez változhat (olcsóért), de nem hiszem hogy nagy elmozdulások lesznek e téren. Mindenesetre az elkövetkezendő 2 évre jelen állás szerint szívesen terveznék a következőkel:
top6: LW/PF - Stoa, Stewart, egyikük helyett esetleg egy rutinos scorer
C - Stash és Duch alap
RW: Hejduk, Wolski (ha képes lesz úgy lövöldözni végre a gólokat ahogy azt elvárható tőle)
bottom6: LW - McLeod, Mercier
C - na ilyenünk nincsen, úgy hogy vagy behúzunk valakit valahonnan, vagy kényszermegoldások jöhetnek, amik vagy bejönnek vagy nem
RW - Jones, Yip
Ide persze lehet variálni trade-el vagy ufázással,mert elkél az erősítés, csak ne drága vénemberekkel operáljunk mint Táker, akkor már inkább a zöldfülűek.
A védelem más tészta, oda bizony el fog kelleni a jó defenzív bekk is nincs mese. Hannanel vagy nélküle - ha ő marad, akkor a two-way Gaunceyval és még egy stay-at-home behúzásával meg is lennénk egy időre, a többi bekkposztért (Liles-on kívül persze) pedig megharcolhat Shattenkirk, Cohen, Elliott és Williams az elkövetkezendő 1-2-3 szezonban.
Quincey-t meg meglátjuk, szerintem offensive Dmanként nem fog beférni sokáig, de nem is gáz, mert ha nem válik be akkor ő is és Preissing is mehet isten hírével jövőre. Idénre átmeneti megoldásnak elmennek a gyenge védelmünkbe, de a hosszú távú tervekben nyilván max az előbbinek lehet szerepe, igény esetén csak persze.
Szerintem egész jól festünk, csak győzzük kivárni és ne b*sszuk el. Vélemények? :)
És szerintem Hendricks lazán lehet jövőre a 4. soros centerünk. Willsie is jó eséllyel ott lehet az alsó sorokban, amolyan 12-13. csatárként Koci mellett. Durno beugró inkább, de én nagyon bírom őt is. :)
The Colorado Avalanche Hockey Club announced today that it has signed forwards David Jones, Chris Durno, Darren Haydar, Matt Hendricks and Brian Willsie, along with goaltender Tyler Weiman.
Már pedig az utolsók közt leszünk idén is, ezt a soft csapatot még inkább kedvére gyilkolászhatják majd a mocskos patkány divízióriválisok, és pacific mészárosbandái, tehát a LEM-et láthatjuk jobbára idén is, mondjuk szinte már alapból is.
Köszi hogy te ilyen optimálisan látod a következő szezonunkat,én nem látom ilyennek..
Lehet 2-3 év mulva talán jók leszünk de addig a liga homokzsákja leszünk??
Hát várjuk mit tud ez az Anderson gyerek mert eddig nem tett le az NHL asztalára semmit!!
Top3 pick kell jövőre, meg elpasszolni a Svatos, Clark, Salei féle vasmacskákat. :P
T.J.-ből lesz nálunk kettő is (három van az egész ligában, legalábbis tavalyi állapotok szerint ).
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.